Legtöbben itthon még nem ismerjük a mediáció fogalmát, így első hallásra talán nehezebben tudjuk elhelyezni azt. Hamarabb jut eszünkbe a meditálva üldögélő jógi, mint a konfliktusunk kezelésének egyik módja. Hogy egy kicsit segítsek az eligazodásban, ebben a bejegyzésben arról írok, hogy a mediáció hol is helyezkedik el a vitarendezési módszerek között.
MILYEN MÓDSZEREK VANNAK?
Tárgyalás
Ha valakivel konfliktusunk támad, akkor jó esetben megpróbáljuk mi magunk, a vitapartnerünkkel közösen megoldani azt, például leülünk egymással tárgyalni. A konfliktuskezelés legkevésbé formális eszköze a közvetlen tárgyalás, ilyenkor azon vagyunk, hogy a szubjektív álláspontjainkat közelítsük egymáshoz. Legyen szó magánéleti vagy munkahelyi tárgyalásról, a konfliktusaink ily módon történő eredményes rendezése kellő önismeretet és gyakorlatot igényel mindkét fél részéről, ami általában nem adatik meg.
Ha viszont úgy érezzük, mi magunk már túl sokszor próbálkoztunk hiába, vagy éppen a hidegháborús helyzetet szeretnénk megszüntetni, akkor érdemes lehet külső segítséget kérni, ahelyett, hogy hagynánk a helyzetet elmérgesedni, vagy a köztünk lévő távolságot egyre csak növekedni. Amikor külső segítségben gondolkodunk – a problémánk jellegétől függően -, általában két irány közül szoktunk választani: vagy terapeutát keresünk, vagy egy jó ügyvédet.
Mediáció
A mediáció (közvetítés) lehetőségét pont ekkor érdemes számba venni: hiszen konfliktusaink minősége nem minden esetben igényli a hosszabb, terápiás folyamatot, vagy a formális ügyvédi – akár peres eljárással is együtt járó – közbenjárást.
Választottbíráskodás
A döntőbíráskodás/választottbíráskodás (arbitráció) már sokkal inkább hasonlít a bírói peres eljáráshoz, mintegy utolsó békés megoldást kínálva a felek számára. A mediációhoz hasonlóan itt is a felek választják meg az ügyükben eljáró bíróságot, – aki kifejezetten az adott téma szakértője -, azonban a választottbíró döntése ugyanolyan jogerővel bír, mint egy bírósági ítélet. Ennek az eljárásnak létezik eseti – amely kifejezetten egy ügy tárgyalására jön létre – és állandó formája is.
Állami bíráskodás
A vitarendezés legformálisabb módja a klasszikus állami bíráskodás. Általában akkor van relevanciája, amikor az írott törvények sérülnek. Az állami bíráskodás előre meghatározott, szigorú szabályok alapján lefolytatott eljárás, ahol a fókusz inkább a felek jogain és kötelezettségein van, mintsem a szükségleteiken.
MIBEN TÉRNEK EL EGYMÁSTÓL?
Formalitás
Egyrészt a formalitás alapján tehetünk különbséget az eljárások között. A tárgyalástól az állami bíráskodásig haladva a folyamat egyre formálisabbá válik. Amíg a tárgyalás során a szabályokat a felek maguk határozzák meg, addig egy bírósági eljárást szigorúan a törvényben foglaltaknak megfelelően kell lefolytatni. Ugyan a mediáció is törvényben szabályozott folyamat, de sokkal kevésbé formális, és a felek szabad döntési joga is hangsúlyosabb, mint például egy peres eljárásban.
Mit határozhatnak meg a felek?
Konszenzusos folyamatok
Másrészt differenciálhatunk az alapján, hogy a felek mit határozhatnak meg. Egy tárgyaláson a résztvevők maguk döntenek az időhatárokról, a megoldásról, a folyamat menetéről, a megegyezés formájáról és az eredményről is. Egyéni döntést hoznak, egyéni megállapodást alakítanak ki.
Bár a mediáció folyamatának meg kell felelnie a jogszabályban előírtaknak, mégis sokkal rugalmasabb, mint a többi módszer, ahol harmadik fél is részt vesz. A mediáció a tárgyaláshoz nagyon hasonló folyamat: önkéntes, a felek maguk határozzák meg a vitatémák körét, választják meg a mediátor személyét, fogalmazzák meg a megoldást, saját maguk gyakorolnak kontrollt a folyamat és a döntés felett egyaránt. A különbséget mégis az adja, hogy mindez egy harmadik személy, a mediátor bevonásával történik, aki abban támogatja a feleket, hogy változást idézzen elő az egymás közötti kommunikációban, a hozzáállásban, a beszélgetés minőségében. Így meg tudnak fogalmazódni a – sokszor háttérbe szoruló – érzések és szükségletek is.
Bírósági folyamatok
Amint azt fentebb már említettem, a választottbíráskodás során a felek választják meg a bíróságot, határozzák meg az eljárás módját, viszont a döntés meghozatalának folyamata és maga a döntés már a bíróság hatáskörébe tartozik, a feleknek arra nincs közvetlen hatása.
A hagyományos bírósági eljárások esetén a törvény határozza meg, mely esetekben melyik lesz az ügyünkben illetékes bíróság, hogyan zajlik a folyamat, és végül egy bíróság által elrendelt megoldás születik. Ebben az eljárásban a felek átadják a bíróság részére a közvetlen kontrollt a folyamat és a végeredmény felett.
PARTNERS HUNGARY ALAPÍTVÁNY: Mediáció – Az egyezségteremtés művészete. Budapest, 2000.
| Tárgyalás | Mediáció | Választottbíráskodás | Állami bíráskodás | |
| Formalitás | a felek határozzák meg a kereteket | törvény szabályozza | törvény szabályozza | törvény szabályozza |
| Mit határoznak meg a felek? | a tárgyalás folyamatát, a döntést | a tárgyalás folyamatát, a döntést | a bíróság felállítását, az eljárás módját | mind a folyamat, mind a döntés a bíróság kontrollja alatt áll |
| Harmadik fél szerepe | – | facilitálja a folyamatot, segíti a megoldás kidolgozását | irányítja a folyamatot, kötelező erejű döntést hoz | irányítja a folyamatot, kötelező erejű döntést hoz |
| Eredmény | a felek által kialakított megállapodás | a felek által kialakított megállapodás | a választottbíró által hozott kötelező erejű döntés | a bíró által hozott kötelező erejű döntés |
MIÉRT VÁLASSZUK A MEDIÁCIÓT? – A mediáció előnyei
„kiegyeztesse az ellentétes követeléseket és elenyésztesse azokat a nehezteléseket, amelyek a viszálykodók közt támadnak”
/Hágai egyezmények -1899, 1907/
Már a nemzetközi jogban is megjelenik a békés egyeztetés iránti igény, olyan érzékeny területeken mint például a nemzetközi hadijog és a humanitárius jog. De nem csak a fizikai, hanem az érzelmi távolság is kihívás elé állíthat minket, ha a megegyezésre szeretnénk törekedni.
Nem beszélünk egymással – De miért nem?
Nem egyedüli eset, hogy családtagok, régi jó barátok vagy éppen (volt) házastársak egy ideje már szóba sem állnak egymással, mert túlságosan nehéz lenne a régi sérelmeket újra felhozni. Holott a közös gyermek, a közös családi események vagy baráti összejövetelek újra és újra arra emlékeztetik őket, hogy jó volna, de legalább is szükséges lenne újra beszélni egymással. Az a tapasztalat, hogy az esetek többségében a hidegháborús helyzet valamilyen félreértésen alapul, és nagy megkönnyebbülést hoz a feleknek, amikor erre fény derül.
A mediációban pontosan arra kapunk esélyt, hogy ezeket a félreértéseket tisztázzuk, és a jövőben elkerüljük azokat. Egy mediációs folyamatban közvetlenül kerülünk kapcsolatba a másikkal, saját magunk (nem pedig képviselet útján) mondhatjuk el gondolatainkat, szükségleteinket anélkül, hogy félbeszakítanának.
A mediátor azért van jelen, hogy segítse a kommunikációnkat, a megegyezés irányába tereljen minket, így ad egyfajta keretet a beszélgetésnek. A mediátor értő figyelme, átkeretező kérdései, teret megtartó jelenléte kulcsfontosságú a konfliktuskezelés során.
Mediáció vs. pereskedés
Egy bírósági tárgyaláson félként a véleményünk, a szükségleteink nem tudnak közvetlenül úgy megjelenni, mint a mediáció rugalmas folyamatában. Az eredmény megszületése önmagában nem biztos, hogy megelégedéssel fog eltölteni minket, hiszen minél kevesebb beleszólásunk van, annál kevésbé fogja a számunkra legjobb megoldást tükrözni vagy kínálni. Ráadásul egy bírósági ítélet kötelező erejű. Ami egyrészről nyújthat biztonságot is, azonban azt megváltoztatni egyáltalán nem olyan könnyű, mint például egy mediációban született megállapodást.
Egy példán keresztül
Vegyük például a közös gyermek kapcsolattartásáról szóló megállapodást. A szülőknek lehetőségük van bíróság előtt vagy mediációban is megállapodni a részletekben. Habár itt mindkét forgatókönyv a bíróság kötelező erejű ítéletével zárul, de mégis szándékosan hoztam ezt a példát, mert jól szemlélteti a mediáció előnyeit.
A szülők a mediátor közbenjárásával, de mégis – mint a saját ügyükben leginkább kompetens felek – közvetlenül egymással tudják megbeszélni a feltételeket, megfogalmazni a szükségleteket, végül kialakítani az ő életükbe leginkább illeszkedő megállapodást. A bíróság dolga ez esetben „csak” annyi, hogy a megállapodást jóváhagyja (persze ha az megfelel a jogszabályi előírásoknak). Így később kevesebb eséllyel merülhet fel az esetleges módosítás igénye is, hiszen maguk a szülők fogalmazzák meg a saját megállapodásukat. Míg egy bírósági eljárásban a feleket ügyvéd képviseli, leginkább képviselőiken keresztül kommunikálnak egymással, majd a végleges döntést a bíróság hozza meg. A kontroll így átkerül a felek kezéből a bíróság kezébe.
Mégis mit nyerünk?
A mediáció egyrészt így terhet vesz le az állami bíráskodásról, hiszen az eljárás egyezkedési része kvázi kiszervezésre került egy mediációs folyamatba. Másrészt sokkal inkább figyelembe vannak véve a felek egyéni pszichológiai érdekei is: végighallgatnak minket, elmondhatjuk amit szeretnénk, több befolyással bírunk a végeredmény felett. Nagyobb szerepet kapnak az emberi tényezők. Persze ez nem meglepő annak a ténynek a fényében, hogy az állami bíróságok továbbra is túlterheltek, így kevésbé jut figyelem a „lélek” dolgaira.
De talán az egyik legfontosabb előnye egy mediációs folyamatnak mégis csak az, hogy
lényegesen kevesebb időt vesz igénybe, és kisebb költségekkel jár, mint a hosszadalmas pereskedés.
Sokszor csak olyan „egyszerű” dolgok is megspórolhatják nekünk a stresszt, mint a nyílt lapokkal való tárgyalás, vagy, hogy nem szükséges heteket, hónapokat várakozni, hogy vajon mi lesz a következő tárgyaláson.
Mediáció, mint lehetőség
Mindezek ellenére persze vannak olyan élethelyzetek, amelyek nem mediálhatóak, amikor érdemes inkább bírósághoz fordulni. Például ha a felekben még olyan indulatok dúlnak, hogy nincs motivációjuk egy közös beszélgetés lefolytatásához, vagy ha az ügy összetettsége kifejezetten igényli a jogi támogatást. De azt gondolom mindenképp érdemes számításba venni a mediáció lehetőségét is, mert adott esetben gyorsabban és hatékonyabban érhetünk célba, nem beszélve arról, hogy gyorsan kiderülhet:
– Hisz félreértés volt az egész!
– Nem tudtam, hogy ez van az egész mögött. Így már más!
A mediátornak sem az a szerepe, hogy mindenképpen megegyezést csikarjon ki a felekből. Az ő személye abban nyújt segítséget, hogy a kommunikációban mozdítson elő változást, segítse a bizalom kiépítését, eloszlassa az esetleges előítéleteket, kihangosítsa a szükségleteket a mondatok kavalkádjában. Az is előfordulhat, hogy olyan megoldási alternatívát ajánl fel, amire esetleg a felek nem gondoltak, de ezek inkább tanácsok, amelynek elfogadásáról a felek szabadon döntenek.
Van az úgy, hogy már annyira beszűkülünk az adott konfliktusba, hogy önmagunkban már nem vagyunk képesek fölülkerekedni azon, és pont ezért egy független harmadik fél tud leginkább a segítségünkre lenni, aki azonban a kontrollt mégsem veszi ki a kezünkből.
Forrás:
KERTÉSZ TIBOR: Mediáció a gyakorlatban. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2010
Barcy – Szamos: „Mediare necesse est” – A mediáció technikái és társadalmi alkalmazása, Animula Kiadó
Kovács Péter: Nemzetközi közjog, Osiris Kiadó, 2011
