Válási mediáció

"szeretnénk békés úton elválni..."

Válni csak bírói döntés alapján lehet, de nem csak ügyvéd közbenjárásával.  

A mediáció lehetőséget nyújt, hogy közösen, egy mediátor segítségével egy korrekt és mindkettőtöknek elfogadható válási egyezséget dolgozzatok ki. 

Ebben a folyamatban a házasság megromlásának körülményeit nem elemzi külön a bíróság; csak a házasság felbontásához szükséges kötelező elemek megegyezését vizsgálja. A mediátor abban segít, hogy ezeket a témákat átbeszéljétek, majd egy végső megállapodásra jussatok azokban.

Egy előre elkészített egyezség jelentős időmegtakarítást eredményezhet számotokra a bontóper során, amely így akár fél év alatt is befejeződhet, szemben a hosszú pereskedésekkel, amelyek több évig is eltarthatnak.

A válási mediáció során Te és a házastársad is jelen vagytok és lehetőséget kaptok egymással közvetlenül kommunikálni. Ez gyorsítja az egyezség kialakítását és segíti az együttműködést. 

Miután megállapodás születik, a mediátor az előírások szerint azt írásba foglalja, és ezt ezután be is tudjátok nyújtani a bíróságra. Emellett a mediátor tájékoztatást nyújt a bontóper technikai részleteiről és a lebonyolítás menetéről, továbbá kérésre a keresetlevelet is előkészíti.

Miért éri meg a válási mediációt választani?

költséghatékony

a mediáció költsége jelentősen alacsonyabb, mint a peres eljárásoké

mindkét fél akarata érvényesülhet

a mediáció a Ti kezetekben hagyja a kontrollt, hogy saját magatok alakítsátok ki a megállapodásotokat, figyelembe véve az érdekeiteket és szükségleteiteket

bizalmas és önkéntes

a Ti saját döntésetek alapján indul a mediációs eljárás, amely alatt a mediátor végig garantálja a bizalmasságot

mindkét fél elfogadja az egyezséget

a közös megegyezéssel létrejött egyezségek nagyobb eséllyel lesznek betartva

a jó kapcsolat lehetőségét biztosítja

a mediáció segíthet, hogy békésen váljatok el és jó kapcsolat maradjon fenn köztetek

Mit nyújt a válási mediátor?

  • a mediátor segít, hogy a válási folyamatban a gyermeketek jogai és szükségletei elsődleges hangsúlyt kapjanak

     

  • segít értelmezni a helyzeteteket, megalapozni a döntéseteket és egyezségre jutni

     

  • abban is segít, hogy a jogok és kötelezettségek mellett helyet kapjanak az érzelmeitek és a szükségleteitek is

     

  • lehetőséget teremt, hogy közvetlenül kommunikálhassatok egymással (vagyis ne csupán az ügyvédeken keresztül üzengessetek egymásnak), csökkentve ezzel a félreértések esélyét, a további konfliktusok kialakulását

     

  • közreműködik abban, hogy időt, pénzt és energiát takarítsatok meg a hosszadalmas pereskedés helyett

     

  • egy olyan segítő jelenlétét biztosítja, aki a lelki egészségeteket és jólléteteket is támogatja

     

  • a mediátor segít túllendülni a kommunikációs akadályokon, a játszmákon, és a megoldás felé terelni a beszélgetést

     

  • támogat Titeket abban, hogy a kontroll a Ti kezetekben maradjon, hiszen az egyezséget Ti magatok alakítjátok ki, nem pedig egy külső személy határozza meg a tartalmát

     

  • a folyamat végén a mediátor írásba foglalja az egyezséget, tájékoztatást nyújt a bontóper megindításához és kérésetekre segít a perindító dokumentáció elkészítésében is

Hogyan zajlik a mediációs folyamat?

1.

Az időpont egyeztetését követően kezdésként tisztázzuk a kereteket, átbeszéljük, hogy melyek azok a törvény által előírt, kötelezően megtárgyalandó témák, valamint az ezen felül felmerülő kérdéskörök, amelyekkel kapcsolatban szeretnétek egy élhető, korrekt egyezséget kialakítani. 

megszakítás nélküli beszéd fontos része a folyamatnak, amelyre természetesen mindketten lehetőséget kaptok.

2.

Az egyezség kialakítását a kötelező témakörökkel kezdjük, amelyek:

      • a közös lakás használata
      • szülői felügyeleti jog
      • gyermektartásdíj
      • házastársi tartás
      • a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás

3.

Ezt követően a Ti választásotokon múlik, hogy a vagyoni helyzetetekről is megállapodtok-e a mediációs folyamatban, amelyet azonban ügyvédi ellenjegyzéssel szükséges ellátni. (A vagyon megosztása külön per tárgyát képezi, nem a bontóper része.)

Egyénileg felmerülő témákban is van lehetőség írásbeli megállapodás kidolgozására. (Ezt a megállapodást egymás között kötitek; írásba foglaljuk, de nem lesz kötelező része a hivatalos válásnak. Pl.: különélés szabályozása, közös családi eseményeken való részvétel stb.)

4.

Végül a mediátor írásba foglalja az egyezség(ek)et, és tájékoztat Titeket a benyújtandó dokumentumok listájáról, a bontóper megindításának mikéntjéről, az eljárás várható menetéről. Ha kéritek, a mediátor segít a perindításhoz szükséges dokumentumok (keresetlevél) előkészítésében is.

5.

Benyújtjátok a szükséges dokumentumokat az illetékes bírósághoz, megindul a bontóper.

Hogyan dolgozunk?

A válási mediációs eljárást dr. Pápai Anita jogász, coach, mediátor kolléganőmmel közösen vezetjük.  Anitával a mediáció és a coaching több területén is kooperációban dolgozunk, hogy minél szélesebb körben és témában segíthessünk a klienseknek.

A közös munkánk biztos hátterét mindkettőnk többéves jogi praxisa, valamint a segítő hivatásban szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalataink adják. Mindez kiegészül azzal a hitünkkel, hogy egy kapcsolat megszakítása békét és egymás iránti tiszteletet is hagyhat maga után.

dr. Kiss-Vincze Veronika: jogász, mediátor, coach, képzésben lévő pár- és családi tanácsadó
dr. Pápai Anita: jogász, coach, mediátor

Az egész mediációs folyamat során mindketten arra törekszünk, hogy a más típusú segítő munkáinkból szerzett kommunikációs eszközeinket és empatikus, együttérzésen alapuló attitűdünket aktívan segítségül hívjuk a legnehezebb beszélgetések, esetlegesen kialakuló vitás helyzetek feloldásában. Célunk, hogy mindkettőtök számára olyan körülményeket teremtsünk, amelyben nyíltan és őszintén tudtok kommunikálni egymással , és a mindkettőtök számára megnyugtató megoldás megfogalmazására fókuszálni.

Tudjuk, hogy egy házasság felbontásával járó érzékeny és sérülékeny élethelyzetben nehéz egy vagy több ismeretlen személynek szívből jövő bizalmat adni. Ezért fontos számunkra, hogy lehetőséget biztosítsunk egy találkozásra a mediációs folyamat iránti elköteleződést megelőzően. Ennek során képet kaphattok arról, hogy mi kik vagyunk és hogyan tudunk segíteni Nektek, mire számíthattok a mediáció során, mik lesznek a technikai részletek, és egyúttal mi is megismerhetjük közelebbről a helyzeteteket és az igényeiteket. A legoptimálisabb, ha mindketten részt tudtok ezen a beszélgetésen venni, de ha ez nem megoldható, akkor a későbbiekben is azon leszünk, hogy mindketten teljesértékű tájékoztatást kapjatok a folyamat részleteiről.

A mediáció minden egyes részében hiteles és kompetens szakmaiságra törekszünk. Ezért, ha arra jutunk, hogy egy-egy kérdésben más szakember segítségére is szükség van, azt jelezzük Nektek. Mivel jogászként és segítőként stabil és megbízható szakmai kapcsolatok részesei lehetünk, jó szívvel tudunk Nektek pszichológust (különösen gyermekekkel foglalkozó pszicholgógust) vagy ügyvédet ajánlani.

díjmentes online beszélgetés

A mediációs folyamatot megelőzi egy díjmentes, online beszélgetés a mediációt kezdeményező, vagy mindkét féllel. Ennek célja, hogy a felek tájékoztatást kapjanak a mediáció alapjairól, kereteiről; valamint, hogy a felek és a mediátor is lehetőséget kapjon eldönteni, hogy van-e helye egy közös folyamat elindításának.

Köszönöm !

A feliratkozás sikeresen megtörtént.